"MA VALAHOGY MÁS HANGULATBAN VAGYOK"
[2010.03.26.]
Eva Szentivanyi magyar származású svéd kerámia- és grafikusművész kiállítása 2010. április 1-én 19 órakor nyílik a Skandináv Házban. A megnyitó beszédet maga a művész tartja. A kiállításon különleges teáskannáit mutatja be. A kiállítás április 30-ig látható hétköznapokon 9.00-16.00 óráig a Klauzál tér 4-ben.
INTERJÚ A MŰVÉSSZEL
Egy sokkultúrájú országban nőtt fel. Milyen Svédországban bevándorlóként élni? Mesélne a családjáról?
Nem foglalkoztat igazán ez a kérdés. Azt hiszem, sikerült teljes mértékben beilleszkednem. Inkább a gyökértelenség az, ami nyugtalanná tesz. Nővérem és én is elköltöztünk szülővárosunkból, Göteborgból, ahol a szüleink élnek. Stockholmban van az otthonom, itt élnek a barátaim is, de nem érzem azt, hogy ide vagy bármilyen más konkrét helyhez tartoznék. Ennek több oka is lehet, például a lakáspiaci helyzet vagy akár az is, hogy bevándorlók gyermeke vagyok.

Nehéz a bevándorlók helyzete ma Svédországban?
Én már itt születtem, és nem tekintem magam másodgenerációs bevándorlónak.
Ezért nem is tudok érdemben a kérdésre válaszolni. Azt gondolom, hogy most nehezebb a bevándorlóknak, mint a 70-es években, amikor a szüleim érkeztek Svédországba. És bizonyos szempontból könnyebb is, nem megy már ritkaságszámba, nem szokatlan, hogy bevándorlók érkeznek. Így a társadalom legalább jobban megismeri az emigránsok problémáit.
Mi inspirálja az alkotásban?
Rengeteg minden, szép és csúnya dolgok is. Virágok, macskák, könyvek, furcsa történetek. Most például imádom a TV sorozatokat nézni. Máskor politikai ügyek mozgatnak meg. Mások művészetében azt szeretem, ha látom az alkotásokon a kimunkáltságot, a részletekben gazdag kidolgozást, amitől a munka szinte költőivé válik.
Mit láthat a magyar közönség áprilisban, a Skandináv Házban?
Különös teáskannákat. Nagy hagyománya van nálunk a furcsa, bolondos kinézetű, kicsit giccses teáskannák készítésnek. Az alkotók fantáziája talán attól száll el, hogy valójában elég nehéz feladat a teáskanna három részét – a testet, a fogót és a csőrét – egymáshoz illeszteni, így igen őrült ötletek is testet öltenek. Mindig is utáltam ezeket a furcsa teáskannákat, és most mégis ilyenekkel dolgozom. Minden ötletem teáskannákban realizálódik.
Szeretne-e együtt dolgozni egy Ön által nagyra tartott művésszel vagy van-e új projekt ötlete?
Nagy kedvem lenne megtervezni egy stockholmi metró állomást.
Véleménye szerint miért lehet a svéd kortárs művészet érdekes a magyar közönség számára?
A művészetnek sok megnyilvánulási formája van: lehet provokatív, vicces, elgondolkodtató vagy szép. Minden, a művészetről alkotott vélemény fontos. Ha a művészet olyan kérdéseket vet fel, melyeknek politikai következményei lesznek illetve hatással vannak a társadalom fejlődésére, akkor természetesen nagyobb szerepe van, mint személyes gyönyörködtetés. Úgy gondolom, hogy legtöbb esetben a művészet mégis személyes megtapasztalás és nem kell minden áron értelmet keresni benne.
Mit szeretne mindenképp megnézni, ha Budapestre látogat?
Felkeresem a nagymamámat és elmegyek pár gyógyfürdőbe.
A svéd politikusok hogyan viszonyulnak a kultúra kérdéséhez?
Számomra elég furcsa álláspontot képviselnek. Az emberi létnek sok olyan megnyilvánulása van, melyek nem mérhetők pénzben. A legtöbb a kultúra területén manifesztálódik. Fontosnak tartom, hogy a kulturális tevékenységek nagy teret kapjanak a szabad kísérletezéshez, máskülönben nincs lehetőség a fejlődésre. A kísérlet pedig hozhat sikert és végződhet kudarccal is.
Milyen tervei vannak a jövőre nézve, és ez a kiállítása hol lesz látható legközelebb?
Tovább dolgozom a teáskannákkal, legalább öt vár befejezésre. Van néhány titkos tervem is, de jelenleg nincs több kiállítás meghívásom.
ÖNÉLETRAJZ
Név: Eva Szentiványi
Született: 1976 Göteborg, Svédország
Szakterületei: Kerámia, Grafika
Él és dolgozik: Stockholm, Svédország
Iskolái: Konstfack és Stockholm Művészeti Egyetem (University of Arts, Crafts & Design)
2009 ALICE Serieteket, Stockholm
2008 ”A Keleti és Nyugati Part találkozása” Vizsgakiállítás Konstfack és HDK Fabriken LDKP, Lidköping
2008 Tavaszi Kiállítás Konstfack, Stockholm
2008 Cumulus, Kiotó, Japán
2008 Nemzetközi Diák Design Verseny Cocon Karasuma, Kiotó, Japán
2007 Wetland Plaza Stockholm-Shanghai Art Museum, China
2007 Delta – publikációk a kreativitásról és a városról Designens Hus, Stockholm
2007 Wetland Plaza Stockholm-Shanghai Tong Ji University, Shanghai, China
2007 ”Megfagyott pillanatok” Allmänna Galleriet 925,Stockholm
2007 ” Megfagyott pillanatok” Galleri Puckeln, Stockholm
2006 Stockholm Bygger Kulturhuset, Stockholm
2006 Telefonplan! Telefonplan! Midsommargarden, Hägersten
2005 Tavaszi Kiállítás Konstfack, Stockholm
Egyéb:
2009 Vendégtagság a Blas&Knada társulásban
2008 Első díj Cumulus Kyoto
2007 Nemzetközi Diák Design Verseny CAUP, TongJi University, Shanghai, Kína
2006-2008 Szerkesztő és projekt felelős a DELTA-nál, ”A kreativitásról és a városról”
Legutóbbi munkám a fantáziáról és a légvárépítésről szól. Az álmok, filmek, TV sorozatok inspirálnak mostanában. Ronda és gagyi éppúgy érdekes mint a szép és fenséges.
Főképp kerámiával dolgozom, de mindenféle más anyaggal is szívesen kísérletezem a projekt jellegétől függően. Tavaly például sok étkészletet csináltam, de nagyon érdekelnek az építészeti és várostervezési dolgok, a közterek is. Műhelyem egy gustavsbergi régi porcelángyárban van Stockholm egyik külvárosában. |