FARKASOK ESTJE
[2010.03.23.]

Norvégia legelismertebb experimentális óriása, az Ulver először látogatott Budapestre. Koncertkritika.

Metál vagy ambient, technikás vagy inkább atmoszférikus, kísérletező vagy címkézhető, konvencionális vagy kevésbé – az ehhez hasonló, velős kérdések alakítják a skandináv alternatív gitárzene-szcéna egyre csúcsosabb pályaívét. Miután az Arcturus bedobta a törülközőt, a Borknagar pedig igencsak túlhaladta az első lemezek korszakát, Norvégia legelismertebb experimentális óriása, az Ulver először látogatott Budapestre.

A Borknagart azért érdemes említeni, mert kevesen tudják, de Vintersorg érkezése előtt az a Kristoffer Rygg(művésznevén Garm) volt huzamosabb ideig az együttes vokalistája, aki az Ulver alapítója és frontembere, az Arcturus egyik meghatározó alakja volt egészen 2003-ig. Az összefonódásokat egyébként jól mutatja az is, hogy az ő nevéhez fűződik többek közt a legismertebb „avantgarde black metal” kategóriába sorolt lemez, az Arcturus 1997-es Le Masquerade Infernale-ja. Amiből jól látszik, mennyire lehetetlen a kritikus helyzete: nem lehet igazán jól megfogni az experimentális metálközeget – jobb híján az avantgárd címkét sütik rájuk, ami persze röhejes (már csak azért is, mert erősen posztmodern a zenekoncepció).

Arcturus – The Chaos Path

Ezután mindjárt fel kell tennünk a következő kérdést: mennyire metál? Úgy gondolom, az Ulver (jelentése: Farkasok, kiejtése a rajongóknak útmutatásul Ülver) esetében különösen sokat számít a nordikus folkkal operáló első három black metál lemez, hiszen azok után lényegében már nem beszélhetünk metálról. Ugyan kétlem, hogy a februári koncerten sokan lettek volna, akik az első lemezek idején ismerkedtek meg a formációval, valahogy az Ulver kritikai hagyományába mégis rögzült, hogy az előadó black metál.

Márpedig ez elképesztően súlyos következménnyel járt a koncert szempontjából: egy megfelelően rendezett kísérleti elektronikus vagy ambient rendezvény esetében természetes, hogy a zenében elmélyülni vágyó, azt teljes mélységében megélni vágyó zenebarátok egy jól szituált színpad elé, kényelmes székekre (az olyan alternatív szórakozóhelyeken, mint a Tűzraktér, Trafó, Fonó, Cöxpon és Gödör legalább párnákra vagy szőnyegekre) telepednek le, és nem durva, harsány rockerközönség sorai közé szorulva ácsorognak a söröspoharak, cigarettadobozok és egyéb szemét tengerében. (Ami metál koncerten megszokott, sőt ennek is van odaillősége: hoz valami hangulati többletet – ám az Ulverhez hasonló, kifejezetten nehéz, komoly emésztésre váró zene esetében ez nevetséges.)

Ulver - Eos (A Forrás című filmből)

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható