ÜNNEPSÉGEK RAOUL WALLENBERG TISZTELETÉRE
[2010.01.17.]
A Svéd Nagykövetség január 17-én részt vett a Raoul Wallenberg svéd diplomatáról elnevezett díj átadásában, amit a Raoul Wallenberg Egyesület kezdeményezett. Az elismerést azok kapják, akik tevékenységükkel, életútjukkal a Magyarországon diszkriminációt elszenvedni kényszerülő embereket segítik.
Ebben az évben, első alkalommal, Dúl Géza plébános, Dr. Rozner László, az Újpesti Zsidó Hitközség elöljárója, Somos László esperes-plébános, Kaposfő plébánosa, a Kaposvári Katolikus Gimnázium tanára, Dr. Szécsi József katolikus teológus, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára és Tóth Józsefné pedagógus kapta a díjat.
A Wallenberg-díjakat Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és Rauh Edit, a bíráló bizottság elnöke, az SZMM szakállamtitkára, valamint Anders Karlsland, a Svéd Nagykövetség tanácsosa, ügyeletes ügyvivő adta át Budapesten a Holokauszt Emlékközpontban.
Ugyanazon a napon a Raoul Wallenberg utcában közös megemlékezéssel folytatódott az ünnepség. Wallenberget a 13. kerületben, ezen a helyen látták utoljára, mielőtt szovjet csapatok 1945. január 17-én elhurcolták.
***
Kovács Gellért kutató Wallenberg budapesti tevékenységét, valamint az általa működtetett, számos segíteni akaró magyar emberből álló hálózatot kutatja. Ennek, a még folyamatban lévő kutatásnak köszönhetően már most világossá vált, hogy Wallenberg nem volt teljesen magányos, magára hagyott harcos, kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett és az általa kiépített hálózatnak meghatározó szerepe volt több ezer budapesti polgár életében 1944-1945 között. Bővebb információért lásd a mellékelt internetes oldalon Kovács Gellért Raoul Wallenbergről szóló cikkét (a cikk csak svédül olvasható).
|